Szívesen csatlakoznál az ország egyik legnagyobb nomád gyerektáborának szervezőcsapatához? Ha szeretnéd a nyár elejét a természetben, aktívan, jó közösségben és nem utolsó sorban hasznosan tölteni, jelentkezz Te is! 

A 2015. július 6. és 15. között tartandó TERMIK Tábor alábbi szervezői pozícióiba keresünk önkénteseket:

  • Cselekvő környezetvédelem szakmai programvezető
  • Földtan szakmai programvezető
  • Túlélés a természetben szakmai programvezető
  • Szakács
  • „Családfő”.

A táborról pár szó:
A TERMIK Tábor egy 120 fős nomád gyermektábor, melyet idén immár nyolcadik alkalommal rendezünk meg, ezúttal a Nyugat-Mecsekben. A táborban a résztvevő 10-14 éves gyermekek és az önkéntes szervezők minden évben más helyszínen, hazánk egy-egy jellegzetes táján ismerkedhetnek a környezettel, az élővilággal, helyi népszokásokkal, a környékbeli természeti és kulturális értékekkel. Bővebben: www.termiktabor.hu.

Amit kínálni tudunk:

  • Teljes ellátás – azaz napi 4-5 étkezés – a tábor, és ha jössz, a táborépítés időtartama alatt.
  • Tapasztalatszerzési lehetőség az ország egyik legnagyobb nomád táborának szervezése, felépítése és lebonyolítása, valamint az együttműködés, a pedagógia és az érintett szakmai témakörök terén.
  • Igazolás a végzett tevékenységekről, akár szakmai gyakorlatként.
  • Egyedi szervezői póló.
  • A tábori programokhoz szükséges felszerelés: szakmai eszközök, belépőjegyek, stb.
  • Igény szerint szállás (sátor férőhely).
  • Igény szerint útiköltség-térítés (telekocsi / tömegközlekedés).
  • Csillogó szemű gyerekek, szuper közösség és egy jó hangulatban együtt töltött 10 nap :)!

Fontos, hogy a tábor minden szervezője (a táborvezetőket is beleértve) önkéntesen dolgozik, így a fentieken felül tiszteletdíjat vagy fizetést nem tudunk felajánlani.

A feladatkörök rövid bemutatása:

  • Szakmai programvezetők:
    A programvezetők feladata a tábor során 7 napon keresztül egy-egy 10-14 éves gyeremekekből és az őket kísérő felnőtt családfőből álló csapatnak 6 órás “szakmai programot” vezetni a megadott témában (a csapatok összlétszáma 14 fő). A programok – célkorosztályából és időtartamából is következően – természetesen nem szigorúan szakmai, és főleg nem lexikális jellegűek. A cél egy játékokkal, kreatív tevékenységekkel teletűzdelt, érdekes információkat átadó és remélhetőleg a gyerekek környezettudatos attitűdjét megalapozó program. Ezen keretek közt a foglalkozás vezetője szabad kezet kap.

    • Cselekvő környezetvédelem
      Általános környezetvédelmi témák: energia, klíma, hulladék, víz, stb. Környezetvédelmi praktikák: mit tudnak tenni a táborozók (lehetőleg a táborhelyen és környékén szemléltetve), szelektív gyűjtés (tábori kukák), patak, közeli település, megújuló energiák felhasználása, hulladékból termék kézműveskedés, madárvédelem a ház körül, stb.
    • Földtan
      Geológiai alapfogalmak, a Föld korának játékos szemléltetése, az adott hegység és közvetlen környezetének földrajzi alapjai: települések, legmagasabb pont, vízfolyások és tavak, jellemző időjárás, domborzati viszonyok, geológiai jellegzetességek. Mindezeket az ismereteket a valóságban megkeresve és bemutatva, esetleg otthonról hozott bemutatódarabokon, vagy szemléletes, játékos példákon keresztül szerezzék meg a táborozók! A 2015-ös táborhely környékének kiemelt geológiai nevezetessége az Abaligeti Barlang.
    • Túlélés a természetben
      Tájékozódási ismeretek átadása, terepi jellegzetességek áttekintése, térképhasználattal kapcsolatos interaktív feladatok. A program részét képezheti a biztonsággal meghatározható, ehető növények keresése és ismertetése, a tűzgyújtás praktikáinak elsajátítása, valamint az általános elsősegélynyújtási ismeretek is.
  • Tábori szakács
    A tábori szakács feladata, hogy bronzkori tűzhelyeken 10 napon át elkészítse a konyhás csapat segítségével az aznapi fogásokat 120 főre, együttműködjön a táborvezetéssel és koordinálja az alapanyagok beszerzését illetve elrendezését. Szükséges, hogy a jelentkezőnek legyen gyakorlata nagy mennyiségű étel elkészítésében (korábban már főzzön legalább 30 főre)!
  • Családfő
    A tábori családfő feladata, hogy tíz napon keresztül kísérje a rábízott 12 gyereket (vagyis a „családját”), jó közérzetükért és biztonságukért felelősséget vállaljon. A tíz nap során a családfő aktívan részt vesz a szakmai programokon, csapatépítő játékokon keresztül segít a csapatnak közösséggé kovácsolódni, illetve segíti a rá bízott gyerekeket a tábor egész programja során.

Amit kérünk a jelentkezőktől:

  • Részvétel a táborban 2015. július 6. és 15. között, valamint lehetőség szerint a táborépítésen (ismerkedésnek, csapatépítésnek is jó :)) és a tábor előkészítésében (1-2 személyes találkozó).
  • Betöltött 18. életév.
  • Elhivatottság a környezet védelme iránt.
  • Gyerekbarát szemlélet.
  • Megbízhatóság, felelősségtudat és jókedv :).

Jelentkezni az alábbi űrlapon keresztül lehet:

Sok szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen részt venne ebben a jó hangulatú, dinamikus gyerektáborban és eltöltene tíz napot a nagyvárosoktól távol, természetes környezetben!

További információk: