Fekete-fehér plakát pakkA szervezők már most, majd’ fél évvel a tábor időpontja előtt, gőzerővel dolgoznak a 2012-es TERMIK Táboron. Mint gondolom sejtitek, ahhoz, hogy sokan tudjanak a táborról – és sokan el is jöjjenek –, híresztelni kell, szétkürtölni mindenfelé és beleépíteni a köztudatba. Erről, azaz a tábor „PR hadjáratáról” szól ez a bejegyzés…

 

2012-ben, az ötödik TERMIK Tábor évében indítottuk útjára tábori blogunkat, melynek segítségével mindig egy-egy középiskolás segítőnk mutatja be a tábor létrejöttét, előkészítését.

Ennek több módja is lehet: újságcikkek, különböző fórumokon való megjelenés és persze a plakátolás. Egy idő után az olyan táborozók, akik már többszöri alkalommal vesznek részt a táborban, szinte természetesnek veszik, hogy amikor beköszönt a tavasz, kikerülnek iskolákba, könyvtárakba, uszodákba a színes plakátok. Ez, ahogy a szervezők nevezik, a PR-kampányunk első hulláma.

De ne gondoljátok, hogy ez egy egyszerű és mindig ugyanazokkal a feladatokkal járó folyamat! Először is, valaki megrajzolja a szakmai programok „logóit”, valaki megírja a plakát szövegét, és valaki ezeket összegyúrva elkészíti a plakát végleges formáját. Csak ezek után jön a sokszorosítás, majd a munka sokak szerint legnehezebb része, a kihelyezés. A plakátokat az eddigi évek során néhány különlegesebb helyszínre is ki tudtuk tenni, például a Parlamentbe, vagy éppen a Főpolgármesteri Hivatalba – és reméljük, a felsorolás 2012-ben is folytatódik :).

V. TERMIK Tábor 2012, színes plakátPersze a hirdetési módszereket is igyekszünk minden évben fejleszteni: idén először kis, A6-os szórólapokat is gyártottunk. Sok-sok színes kis lap, amiket megtalálhatsz több színben, több helyen! Az elkészítésben az volt a legjobb, amikor a Magonc Alapítvány pályázaton nyert vadonatúj papírvágójával, egy A/4-es lapot 4 felé kellett vágni :D! Mindenkinek ajánlom, hogy egyszer élje át ezt a remek élményt!

Idei újítás az is, hogy a szervezőcsapat tagjai (szervezők, segítők) elmennek iskolákba, és személyesen is mesélnek a táborról, képeket mutogatnak, pár vicces történetet elmesélnek, így egy jó „első benyomással” bíztatva a leendő táborozókat a táborozásra.

Online felületekre minden évben újra és újra felkerülünk. Már találkozhattatok velünk többek között az MME honlapján, a Greenfo-n, a Humusz Szövetség internetes felületén, sőt a PORT.hu-n is :). Idén először a Táborkeresőre kerültünk fel, de folytatása következik, és reméljük, minél több helyen megtalálhatnak majd az érdeklődők a 2012-es évben is!

A hirdetés egy másik formája, ha a táborozók mesélik az izgalmasabbnál izgalmasabb, viccesebbnél viccesebb tábori sztorikat, ezzel kedvet csinálva barátaiknak, osztálytársaiknak a TERMIK-hez (kinek inge, vegye magára… Értsd: ha táborozó vagy, sztorizz bátran és lelkesítsd társaidat :)).

A TERMIK-es tábortüzes estékről mi jut eszedbe? Nekem az éneklés: AntalGazda, Szepike, az Alumíniumedény és társaik… Igen, a daloskönyv is készülőben van! Ha van kedvenc dalod, amit mindenképpen szeretnél, hogy benne legyen az idei daloskönyvben, akkor írd meg nekünk ([email protected] címre), és belekerülhet az is!

Daloskönyv, borítórajzA dalok nagyrészt népdalok, mert a tábor egyik célja, hogy mindig az adott táborhely környezetének, kultúrájának, néprajzának jellegzetességeivel bővítsük ismereteinket. A tábor Szervezeti és Működési Szabályzata így ír a daloskönyvről: „Látva a mai változó világ sokszor kevéssé igényes és építő zenei fősodrát, egyik fő törekvésünk, hogy a táborban résztvevő fiatalok számára a népzenéből merítve találjunk az ő igényeiket is kielégítő, ám mind intellektuálisan, mind érzelmileg és művészetileg megfelelő zenei alternatívát. A szervezőcsapat ezért minden évben új, egyedülálló daloskönyvet állít össze a tábor résztvevői számára. Ebbe a fiatalok számára és a tábori közegbe illeszkedő közismert népdalokon kívül, mindig az adott táborozási terület környékére jellemző énekek is bekerülnek – ezzel is segítve a környék népi hagyományainak fennmaradását, a fiatalok általi továbbvitelét.”

Idén igyekszünk úgy dalokat választani, hogy legyen köztük olyan is, ami betyárokról szól, sőt esetleg magáról a hírhedt börzsönyi betyárról, Sisa Pistáról. Szerencsétekre már találtunk is néhányat :)! Mivel ez az ötödik TERMIK Tábor, régebbi dalok is lesznek a daloskönyvben, olyanok, amik még az elsőben, 2008-ban voltak!

A daloskönyv összeállítása közben sokszor eszünkbe jutnak a TERMIK-es történetek, és a jellegzetes dalok tábori hangulatot tudnak varázsolni, akár a tél közepén is :). Ha kedvet kaptál hozzájuk, este a zuhany alatt énekelj el pár dalt!

Ha megvan a tábori hangulat, ITT már lehet is jelentkezni a 2012-es TERMIK Táborba, hogy le ne maradjatok a hajóról… – Igen, bizony ám! Idén hajóval lesz a leutazás, a Duna kanyargós medrében. De erről majd egy későbbi cikkben olvashattok részletesen :)!

Írta: Laurán Apolka