Táborozók számának alakulása (fő)Nyolcadik és egyben utolsó blogbejegyzésünk a tábor legfontosabb összetevőjéről, vagyis magukról a táborozókról szól. Ha igazán hűek akarunk lenni a valósághoz, egyre nagyobb diagramokat kellene rajzolnunk, merthogy a tábor létszáma a szervezők és segítők nagy örömére folyamatosan és megállíthatatlanul nő a kezdetek, vagyis a 2008-as tábor óta :)…

 

 A táborozók nemek szerinti megoszlása:

Táborunk nomád volta elsősorban a vállalkozó szellemű fiúk körében talált érdekelődésre 2008-ban. Látható, hogy kisebb számban voltak jelen a túlélő-amazon típusú lányok, akik azonban hazatérve közel egy év múltán sem felejtették el, milyen jól érezték magukat. Barátnőiket biztatva 2009-ben a fiúkat megelőzve jelentkeztek, az immár másodjára megrendezett táborba!

A következő években azonban már kevesebben tudtak elszakadni a pihe-puha ágyikóiktól vagy a legdivatosabb ruhadarabjaiktól, így aztán lassan fordult a kocka, mígnem 2011-re elégedetten (?) nézhették a tábor fiú tagjai fölényes létszámukat.

Táborozók nemek szerinti megoszlása (%)

A táborozók lakóhely szerinti megoszlása:

Hogy a tábort minél szélesebb körbe ismertté tegyük, az előkészületek egyik fontos mozzanata a tábor hirdetése (melyről a harmadik blogbejegyzésben tudhatsz meg többet)

Ennek szép eredményét látjuk ezeken a diagramokon.

Mivel a tábor főszervezői eredetileg Gödöllőhöz és környékéhez kapcsolódtak, az első táborlakók nagy része szintúgy gödöllői kötődésű volt. Azonban ahogy egyre több figyelmet fordítottunk a hirdetésre, úgy terjedt el táborunk híre a Galaxisban :)!

Táborozók lakóhely szerinti megoszlása (fő)

A táborozók életkorának változása:

A tábor cél korosztálya a 10-14 év, de előzetes egyeztetés alapján, megfelelő indokkal fiatalabb, esetleg idősebb ifjakat és leányokat is szívesen látunk. Ahogy a képeken is látszik, eddig minden táborban volt ezt az életkort el nem érő vagy átlépő táborozónk.

Táborozók életkorának alakulása (év)

Néhány érdekes adat:

Táborunk egyéb programjaival a népszerűség terén erősen vetekedik a néhány naponta megrendezett csokiosztás.

Ezért is kapott külön helyet az alapanyagok elemzésénél a csokoládé.

Csoki mennyisége (db és db/fő)

Gondoltad volna, hogy a 2012-es táborban felhasználunk legalább…

  • 140 kg krumplit,
  • 480 db kockasajtot,
  • 23 kg túrót,
  • 32 liter tejfölt,
  • 160 liter szörpöt (higítva),
  • 560 db kiflit,
  • 380 kg kenyeret?

Mikor ezeket a sorokat írom, már csak nem egészen 14 nap választ el bennünket a TERMIK Tábortól. Így hát nem is húzom tovább az időt, hanem indulok csomagolni, nehogy lekéssem a tábort :). Július 9.-én találkozunk a Vigadó téren!

További érdekes statisztikák letöltetőek IDE KATTINTVA!

Írta: Kovács Lilla