Gyimes 201008 1Bizony, már harmadszor látogatnak hozzánk a gyimesfelsőloki Domokos Pál Péter Általános Iskola tanulói és kísérőik! S mivel minden második évben mi megyünk hozzájuk, ebből az következik, ötödik éve tart ez a kapcsolat! A számtani bevezető után lássuk, mivel telt el idén ez az egy hét…

 

 

 

Illetve mégsem! Muszáj pár szóban megemlíteni a kapcsolat anyagi hátterét is. Eleinte ez nem okozott gondot, még a teljes buszköltséget is fedezni tudtuk pályázatokból. Ezért nem a gyimesiek szerény anyagi lehetőségén múlott, melyikük tudja vállalni az utazást. Aztán megszűnt a Határon Túli Magyarok Hivatala, szűkültek a pályázati lehetőségek, de a programokra még mindig sikerült pénzt szereznünk. Az idén fordult elő először, hogy már sem Gödöllő, sem Szada önkormányzata nem támogatott minket egy forinttal sem. Annál jólesőbb érzés különböző magánszemélyek és cégek, vállalkozások adománya, és persze a vendéglátó családok hozzájárulása! Ennek segítségével újra tartalmasan, élvezetesen sikerült kitölteni az egy hetet. Köszönöm hát minden támogatónak, programot szervezőnek, lebonyolítónak az eddigiektől is több segítséget!

Nem vállalkozom a fölsorolásra, mert biztos kihagynék valakit, de tényleg nagyon sokan, nagyon sokat tettek azért, hogy ez ilyen jól sikerüljön! Egyre többen közülük nem is kötődnek a Gödöllői Waldorf Iskolához, „csak” a Magonc Alapítvány céljaival, törekvésével értenek egyet.

De most már tényleg arról, hogy is volt!

Gyimes 201008 3Augusztus 19-én csütörtökön reggel érkeztek vendégeink busszal, 39 gyermek és 5 felnőtt. Mivel egész éjjel utaztak -Gyimesfelsőlok több mint 700 km-, erre a napra nem volt egységes program, a családokra bíztuk, ki mivel „terheli” a vendégét. Pénteken viszont már együtt indultunk Budapestre, ahol kisebb csoportokra bontva a nap nagy részét a Várban, a Mesterségek Ünnepén töltöttük.

Belépőnk volt a Magyar Nemzeti Galériába és a Hadtörténeti Múzeumba is. Délután lesétáltunk a Szent István Bazilikához meghallgatni a misét és megnézni a körmenetet. Este Kaláka koncerten vettünk részt, és a tűzijátékban gyönyörködtünk. Hosszú nap volt, éjfél körül értünk haza.

Meg is lepődtem, hogy szombaton 9.45-kor már népes sereg fogadott a waldorf iskola udvarán. Persze a program vonzó volt: rendőrkutya-bemutató! Aminek a végén közel lehetett menni a kutyákhoz, meg is lehetett őket simogatni. De nagy sikere volt a különböző kábítószeres zacskóknak-üvegeknek is, izgalmas volt ezekbe beleszagolni.

Kóstolást azonban csak a helyben főzött ebédből engedélyeztünk, ami nagyon finomra sikerült :)! Előtte még lehetett szépen szálló sárkányokat készíteni, és nagyokat rittyenteni karikás ostorokkal.

A gyimesi iskola frissen kinevezett igazgatója is meglátogatott minket. Mint kiderült, aznap volt a húgának az esküvője Pesten, s ha már közel volt, eljött megismerkedni velünk.

Gyimes 201008 2Ebéd után pedig tréfás ügyességi sorjátékok, kötélhúzás, foci, íjazás következtek, na és a mindig rendkívül népszerű gyöngyfűzés. Este hatkor úgy kellett kivenni alóluk a széket, hogy lassan ideje lenne befejezni.

Vasárnapra nem terveztünk kötelező együttlétet, mégis szép számmal összegyűltünk a vendéglátók által felajánlott-intézett ingyenes programokon. Délelőtt lovagolni lehetett Veresegyházon, délután pedig a Gödöllői Kastélyt nézhettük meg. Utóbbinál mindannyian szorítottunk a velünk debütáló idegenvezető fiúnak, miközben azért hálát adtunk a sorsnak, hogy III. Grassalkovich Antalnak már nem született fia.

Hétfőn reggel indultunk Balatonudvariba. De hogy is kerültünk oda? Közösségünk egyik tagja egy balatoni útján mesélt egy ottani vállalkozónak alapítványunk tevékenységéről, aki megkeresett, és fölajánlott egy szálláshelyet és napi egy meleg étkezést. A Madarak és Fák Napja Verseny győzteseivel május elején el is mentünk tesztelni a helyszínt, s miután a gyerekeknek tetszett, gondoltam, belevágunk. A felajánlás ellenére sem látszott túl egyszerűnek a dolog, hiszen a szállás sokkal kevesebb személyre volt alkalmas, mint amennyien Gyimesből várhatóak voltak, és az is borítékolható volt, hogy nem halmoznak majd el minket pályázatokkal, amikből a tetemes busz- és egyéb költséget fedezni tudjuk. Szerencsére a TERMIK Táborok miatt már jó adag tapasztalattal és tárgyi eszközzel is bírunk, így nem okozott gondot egy 52 fős csapat viszonylag nomád körülmények közötti ellátása. Főleg szorgos és lelkes diák segítőimmel!

Az időjárás volt még egy bizonytalansági tényező, de az égiek velünk voltak. Érkezés, kipakolás, sátorverés után irány hát a Balaton! Udvari Tihany után a harmadik település nyugatra, kb. 300 állandó lakossal. Pár éve elnyerte a legkedveltebb balatoni nyaralóhely címet, és nem véletlenül. Barátságos, közvetlen, vendégszerető emberek; rendezett, virágos porták, gyönyörű strand. Az önkormányzat jóvoltából ez utóbbit mindhárom napon ingyen látogathattuk. S bár vendégeink az úszásban nem nagyon jeleskednek (egyszerűen nincs lehetőségük megtanulni), hihetetlenül élvezték a vizet! Ha semmi mást nem csináltunk volna, csak a vízben ugrálunk, labdázunk, s néha elsétálunk a 70 méterre lévő Anna büféhez finomságokat enni-inni, akkor is örömmel eltöltöttek volna itt több napot.

De volt bőven egyéb program is!

Gyimes 201008 4Szintén a helyi önkormányzat jóvoltából fogadtak minket a Royal Balaton Golf & Yacht Clubban, ahol az intézmény vezetője kalauzolt minket a 67 hektáros létesítmény egy részén, és mesélt nekünk a golf rejtelmeiről, a pályák kialakításáról, fenntartásáról. Már a szőnyegszerű “green”-eken (a lyuk körüli kör alakú, milliméteresre nyírt füves terület) való mezítlábas járkálás is élmény volt, utána pedig a magyar golfbajnok oktatásával nyílt mindenki előtt lehetőség a gyakorlatban is kipróbálni ezt a sportot. Mint megtudtuk, az éves tagság 1 millió Ft, és ezen felül lehet megvenni a pályahasználatra jogosító 240 000 Ft-os kedvezményes bérletet. Valószínűleg nem sokan lesznek csapatunkból törzsvendégei ennek a szép pályának (az igazsághoz hozzátartozik, hogy 18 éven aluliak számára vannak tényleg elérhető, megfizethető lehetőségek is)… Látogatásunk végén kiülhettünk a teraszra, gyönyörködtünk az előttünk elterülő szép tavakban, pályákban, és iszogattuk az ajándékba kapott finom bodzaszörpöt. Ezek után itt és most eltekintek a golfpályák természetromboló hatásainak elemzésétől :).

Megtette ezt viszont (igaz, nem kimondottan természetvédő, “csak” lokálpatrióta szemlélettel) a helytörténeti kiállítás megtekintésekor a minket fogadó kedves néni, aki bemutatta nekünk a múzeumot, és érdekesen mesélt a különböző tárgyakról, engedte kipróbálni az egykori játékokat, beszélt a világhírű szív alakú sírkövekről, a falu mai és egykori lakóiról.

Kedd este pedig átmentünk Tihanyba. Az Apátságban éppen kezdődött a mise, s míg segítőim azt kérdezték, muszáj-e ide bemenni, a gyimesiek magától értetődő természetességgel, kérdés nélkül helyet foglaltak a padsorokban, és részt vettünk a Bertalan napi szentmisén. Amikor kijöttünk a templomból, a Hold ezüst hídját pillanthattuk meg a Balatonban. Kicsit följebb sétáltunk kipróbálni a visszhangot, s már harsogott is a környék a Gyimes-Gyimes-Gyimes, Gödöllő-Gödöllő-Gödöllő kiáltásoktól.

Gyimes 201008 5Szerdán Nagyvázsonyban a polgármester fogadott minket a Kinizsi Vár lábánál, ingyenes belépőkkel, humoros sztorikkal a vár történetéből és saját gyimesi élményeiből. Rendkívül közvetlenül és barátságosan mindannyiunknak fölajánlotta, hogy bármikor településük közelében járunk és valamilyen gondunk akad, akár egy defekt, vagy bármi más, nyugodtan hívjuk (meg is adta a mobilszámát). Szó mi szó, élmény volt ilyen polgármesterrel találkozni, főleg azok után, hogy támogatás-kérésünkre Gödöllőtől egy udvarias elutasító levelet, Szadától még ennyit sem kaptunk. Persze értem én, hogy nehéz anyagi körülmények között vannak az önkormányzatok, de azért ez nem csak pénz kérdése.

18.40-re érkeztünk vissza Gödöllőre, ahonnan egy kis úticsomag átadása és búcsúzkodás után indultak haza vendégeink.

Még egyszer köszönöm a sok segítséget, támogatást mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ilyen programokban gazdag, élménydús legyen ez a vendéglátás! Ezek után nem kérdés, hogy vállalom-e további utak szervezését, és örömmel továbbítom, hogy jövőre is meghívtak minket Gyimesbe.
Ezen felül pedig remélem, minél több ottani és hazai gyerek, család tartja egymással év közben is a kapcsolatot!

A Magonc Alapítvány képviseletében: Dobos Péter

A vendéglátás során készített fotókból válogatás látható IDE KATTINTVA.