Magonc VándorTábor 2021

2021. augusztus 13-19. Tokaj – Zemplén – Bodrogzug

Tábori információk

Alapadatok

Időpont: 2021. augusztus 13-19.

Helyszín, útvonal: Tokaj – Fony – Pálháza – Füzér – Makkoshotyka – Sárospatak – Zalkod – Tokaj
A tokaji indulási helyszínre (illetve a tábor után onnan vissza) közösen utazunk vonattal, Budapestről.

Jelentkezési határidő: A jelentkezés a férőhelyek megteléséig, de legkésőbb 2021. július 20-ig tart. Összesen nagyjából 30 gyermeket tudunk magunkkal vinni, tehát a férőhelyek száma korlátozott. A jelentkezéseket időrendi sorrendben bíráljuk el, ezért érdemes minél hamarabb jelentkezni :)!

Célcsoport, korosztály: A tábor a hazai közoktatásban tanuló (magyar OM azonosítóval rendelkező) 5-9. osztályt végzett gyermekeknek szól, ettől eltérő életkorú jelentkezőknek külön egyeztetés szükséges. Annak érdekében, hogy minden résztvevő számára élvezetes legyen a tábor, ezúttal kifejezetten mozgékony, a fizikai aktivitást: túrázást, bringázást, stb kedvelő gyermekeket-fiatalokat várunk. Ha bizonytalan vagy, fordulj hozzánk az [email protected] címen vagy Messengeren.

Hozzájárulás minimális összege az utazás, szállás, étkezés, programok, és közös tábori felszerelés költségeihez: 30 000 Ft + 5 000 Ft útiköltség (ha a résztvevő Budapestről utazik).

A táborokban a kerékpárokat és a kenus programhoz a kenukat, minden szükséges kiegészítővel együtt (sisak, lámpa, evező, mentőmellény, stb) mi biztosítjuk, ezek díját a fenti összegek tartalmazzák.

Számlaszám: 16200216-17059398-00000000 (MagNet Bank, Magonc Alapítvány)

A tábor jelentős alapítványi támogatással és önkéntes munkával valósul meg, megköszönjük, ha a jelentkezés során a minimálisnál nagyobb hozzájárulást vállaltok!

A tábort az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség BringásVándor-programjának keretében rendezzük meg. Ez azt jelenti, hogy a szállás, étkezés, logisztika, eszközök terén jelentős anyagi és szervezési segítséget nyújtanak nekünk. A szervezők, programok és alapvetően a tábor hangulata természetesen továbbra is 100%-osan “Magoncosak” maradnak :).

Helyszín, szállás, étkezés

A méltán népszerű 2019-es bükki és körösök menti bringás vándortáboraink után idén új helyszínre, a Zemplénbe látogatunk el. A Zemplén az Északi-középhegység legkeletibb és egyben legfiatalabb tagja, “mindössze” kb 15 millió évvel ezelőtti vulkanikus tevékenység során keletkezett. A sziklákkal és meredek hegyoldalakkal határolt csúcsokra előszeretettel építettek várakat, többet közülük ma is jó állapotban tekinthetünk meg a tábor során. Szintén a Zemplén vulkanikus talajának köszönhetően alakult ki itt a világ első zárt borvidékeként a máig messze földön híres Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék, mely a világörökség része. Ezek mellett is számos természeti és kulturális értékkel is büszkélkedő környéken csobogó hegyi patakokkal, gyönyörű erdőkkel, páfrányokkal és szurdokvölgyekkel, továbbá zegzugos holtágakkal, ártéri élőhelyekkel is találkozhat, aki idelátogat.

Táborunk egy körtúra, mivel Tokaj a kiinduló és a záró helyszín is. Szépen lassan haladunk majd be a Zemplén szívébe, és a meredekebb szakaszokon is igyekszünk a lankásabb, tekerhető völgyeket használni.

A vándortábor jelleg különlegessége, hogy a résztvevők szinte minden éjszakát egy következő állomáson, másik szálláson töltik majd. Hangulatos hegyi turistaházakban és ifjúsági szállásokon, 3-10 ágyas, fürdőszobás szobákban szállásoljuk el a résztvevőket. Minden szálláshelyen ágy vagy matrac, valamint ágynemű is rendelkezésre fog állni, tehát ezúttal nem kell sátrat, polifoamot, hálózsákot hozni :).

Napi háromszori étkezést biztosítunk, amiből minimálisan egy többfogásos meleg étkezés lesz. A programok jellege miatt a biciklitúrák során napközben hidegcsomagokat fogyasztunk, vagy útba eső, vidéki vendéglőkben étkezünk.

A kerékpáros szakaszokon a nagy táskákat kísérő autó szállítja majd, bringázás közben csak a napi cuccokat kell a gyerekeknek hordozni.

Mi az a vándortábor? Miért ilyet szerveztek?

A vándortábor jelleg azt jelenti, hogy egy előre megtervezett útvonalat járunk be a tábor során, napi kerékpáros szakaszokkal.

A kerékpározás közben számos látnivalót érintünk, melyeket a résztvevőkkel (érdeklődésük figyelembevételével) meg is tekintünk, ezeket beépítjük a tábor programjába. Így állótáborainkhoz képest még több és változatosabb programot, látnivalót tudunk ígérni – hiszen sokkal nagyobb területet “járunk be” egy tábor alatt, mint korábban.

Kell/lehet vinni saját kerékpárt, kerékpáros és evezős felszerelést?

Az összes szükséges felszerelést: kerékpár, sisak, lámpa, pótalkatrészek, és az egyes programelemekhez szükséges speciális eszközöket (pl kenuk, evezők, mentőmellények, stb) a szervezők biztosítják. Tehát sem a kerékpározáshoz, sem az evezéshez nem szükséges a résztvevőktől semmilyen speciális felszerelés.

A szállásokon ágyat/matracot és ágyneműt is mi biztosítunk, ezeket a résztvevőknek szintén nem kell hozniuk.

Amennyiben valaki szeretne saját kerékpárt vagy egyéb felszerelést hozni, természetesen erre is van lehetőség. Ezt a jelentkezési lap megfelelő mezőjében jelezzétek, és külön egyeztetünk a majd a további teendőkről.

Nem lesz túl megerőltető vagy veszélyes a résztvevőknek a napi kerékpározás?

Mindegyik napi táv és útvonal úgy lett megtervezve, hogy 5. osztálytól fizikailag teljesíthető és élvezhető legyen. A kerékpáros útvonal végig kiépített kerékpárúton vagy nagyon alacsony forgalmú mellékutakon, esetenként erdei erdészeti utakon halad, és bár szintemelkedésre az útvonal jellegéből adódóan természetesen számítani kell, igyekszünk mindig a lankásabb, tekerhető völgyeket használni.

A szakaszok során mindig kellő mennyiségű pihenőt tartunk, a közös és egyéni felszerelést pedig külön szervezői autó szállítja a szálláshelyek között.

Mind a kerékpározás, mind a fél napos kenutúra során képzett túravezetők kísérik a csapatot (10 gyermekenként legalább 1 felnőtt).

Magonc VándorTábor 2021 menü

Kapcsolat

Központi telefon:
+36 20 469 0512
Levelezési cím:
1063 Budapest, Szinyei Merse u. 12. I/13.